Egy középiskolai geometriai kísérlet összefoglalása. II. rész.

Cservenyák, János (1989) Egy középiskolai geometriai kísérlet összefoglalása. II. rész. Az Egri Tanárképző Főiskola tudományos közleményei (Új sorozat 19/8. köt.). Tanulmányok a földrajztudományok köréből = Acta Academiae Paedagogicae Agriensis. pp. 31-38. ISSN 0239-1422

[thumbnail of Cservenyak_31-38.pdf] pdf
Cservenyak_31-38.pdf

Download (617kB) [error in script]

Absztrakt (kivonat)

A középiskolai geometria II. osztályos tananyagának tárgyalását a címben fel. nem tüntetett Pythagoras tétellel kezdtük. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy a tanév során a derékszögű háromszögek vizsgálata közép-ponti kérdés lesz. A Pythagoras-tétel bizonyítását két egybevágó négyzet különböző darabolásával. bizonyítottuk. A tétel megfordítását is kimondtuk, s a háromszögek egybevágóságát felhasználva bizonyítottuk is. Részben gyakorlás céljából, részben pedig, hogy ne kelljen örökké táblázat után nyúlni a négyzet oldala és átlója, valamint a szabályos háromszög oldala és magassága közötti kapcsolatot rögzítettük. Később ez igen sok haszonnal járt. Nem kötelező tananyagként, inkább csak gyakorlásként meghatároztuk a háromszög oldalaiból a háromszög magasságait és a területét is.

Mű típusa: Folyóiratcikk - Journal article
Szerző:
Szerző neve
Email
MTMT azonosító
ORCID azonosító
Közreműködés
Cservenyák, János
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT
Szerző
Nyelv: magyar
ISSN: 0239-1422
Felhasználó: Olga Fenyvesi
Dátum: 13 Máj 2020 12:06
Utolsó módosítás: 13 Máj 2020 12:06
URI: http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/id/eprint/4372
Műveletek (bejelentkezés szükséges)
Tétel nézet Tétel nézet