A parasztság mint társadalomtörténeti kategória értelmezésének és a paraszti mentalitás kutatásának dilemmái

Ambrus, László (2014) A parasztság mint társadalomtörténeti kategória értelmezésének és a paraszti mentalitás kutatásának dilemmái In: PhD-Hallgatók II. konferenciája, 2013. május 3.. Eger, Eszterházy Károly Főiskola Líceum Kiadó. pp. 24-38.

[thumbnail of 24_38_Ambrus.pdf] pdf
24_38_Ambrus.pdf

Download (321kB) [error in script]

Absztrakt (kivonat)

Az egyes történelmi kataklizmák mikroközösségekre gyakorolt társadalmi hatásainak vizsgálata már az 1970–1980-as évek óta népszerű irányvonala a francia és az angolszász történetírásnak. Magyarországon azonban egyelőre meglehetősen kevesen foglalkoznak a témával. A kutatás célja két katasztrófa, a filoxéravész és az első világháború által okozott trauma rekonstruálása egy paraszti közösség, Tibolddaróc esetében. Emellett a község társadalmi összetételének elemzése, a nemesi–paraszti együttélés jellemzőinek, esetleges konfliktusainak feltárása is a munka fontos részét képezi. Jelen tanulmány a parasztság, mint társadalomtörténeti kategória meghatározására nagy hangsúlyt fektet. A néprajzi, kulturális antropológiai, illetve természetesen a társadalomtörténeti szakirodalom igen bőséges a témában, de sajnos az egyes tudományágak művelői között nincs konszenzus abban a kérdésben, hogy a társadalom mely elemei sorolhatóak a „paraszt” kategóriába. E munka a szakirodalomban olvasható kategorizálások összevetésével próbálja meg definiálni a parasztság fogalmát. Emellett röviden ismerteti a történelmi kataklizmák antropológiájának és mentalitástörténetének vizsgálatára irányuló kutatási munka néhány aspektusát is. ----- THE HUNGARIAN PEASANTRY IN HISTORICAL PERSPECTIVE. AN APPROACH IN SOCIAL HISTORY AND IN HISTORY OF MENTALITY Researching the social impacts of great historical cataclysms has been a significant part of French and Anglo-Saxon historiography since the 1970–80s. However, the topic is quite neglected by the Hungarian historians. The intention of research work carried out by László Ambrus is to reconstruct the traumas caused by two huge catastrophes (phylloxera, and World War I.) to the microcommunities in the Hungarian countryside, as reflected in the case of the village Tibolddaróc. In addition, the analyses focuses on the social consistence of the village. Furthermore, the descriptions of the features concerning the co-existence of the nobility and peasantry also make an important part of the work. This study gives a detailed account of the scientific definition such as ”peasantry”. There is a wide range of scientific literature on this very topic, for example in the fields of ethnography, cultural anthropology and social history. However, scientists have not been able to reach an agreement on how a ”peasant” should be categorized. László Ambrus’s work offers a choice for defining this social-historical category by comparing the information on basis of available scientific literature. Besides, some aspects of historical upheavals are outlined as well with reference to the research results in anthropology and in history of mentality

Mű típusa: Könyvrészlet - Book section
Szerző:
Szerző neve
Email
MTMT azonosító
ORCID azonosító
Közreműködés
Ambrus, László
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT
Szerző
Kapcsolódó URL-ek:
Kulcsszavak: parasztság, társadalomtörténet, társadalmi összetétel, társadalmi kategória, együttélés, filoxéravész, első világháború, mentalitástörténet, történelmi kataklizmák
Nyelv: magyar
ISBN: 978-615-5250-55-2
Felhasználó: Tibor Gál
Dátum: 15 Jún 2020 16:15
Utolsó módosítás: 15 Jún 2020 16:15
URI: http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/id/eprint/5502
Műveletek (bejelentkezés szükséges)
Tétel nézet Tétel nézet